2011. július 5., kedd

Júniusi kreatív napok eredményei


















Ez egy lazább hónap volt, s bár dolgoztam is azért több idő jutott a kreatív alkotásra. Elkészült pl. a zsiráf barátja is szintén mini méretben, és megtalálták a helyüket is. A kis dobozokba szerintem gyöngyök kerülnek majd, mert azok sem férnek már el a korábbi fiókos dobozokba. A családban annyi hangzott el felsóhajtásképpen hogy végre fa színe van. Valahogy én és a fapácok nem voltunk azonos hullámhosszon. Vettem pácot amire egy fa neve volt írva és nagy bátran felkentem a korábbi dobozokra. Olyan sárga lett mint egy méhecske, én még ilyen sárga fát nem láttam. Nekem tulajdonképpen tetszett, de be kellett hogy lássam ennyi erővel be is festhettem volna akril festékkel.
Maradt még belőle, ezt a maradékot kentem a kaspóra ami szintén ebben a hónapban készült el. Évek óta lapult a szekrényben ez a készlet és most hogy kerestem valami mást, kezembe akadt. Késznek éreztem a helyzetet arra hogy én kosárfonó legyek :-) Ha már a csipke készítésbe beletört a virtuális bicskám, valami népi művészetet igazán elsajátíthatok ennek fejében. De hogy ne legyen ilyen árva, vettem mellé egy kis tartót is amit ugyanezzel a technikával kell elkészíteni. Ez utóbbi még sorsára vár, az alapozása (kékre!) megtörtént, a hétvégén "befonom".

Az e havi szerelem ez a hímzés lett. A mintát meglátva tudtam hogy ezt nekem meg kell hímeznem. Valószínűleg táska lesz belőle, de még a végleges formáját nem döntöttem el. Ennyi kontúr öltést szerintem még soha nem csináltam, de a végeredményt látva megérte szerintem.

S végül még egy doboz, Sissy képmásával. Életemben először jártam a gödöllői kastélyban, ami azért is furcsa mert itt lakom pár kilométerre tőle. Egy gyerekcsapattal kirándultunk oda és megfogott a légköre. Ilyenkor a kreativitásom bevonzza az alapanyagot, az egyik ilyen boltban találtam ezt a szalvétát. No és idáig terjedt a kreativitás, mert a decupage-olást jól el is rontottam pedig ez már nem az első ilyen ténykedésem. Ezért is kellett a szegő csík hogy elrejtse a rontott részeket. Ez egy nagyobb doboz, így a perle fonalaim tárolására fogom használni ami a hardanger hímzésekhez kell.


Haladok előre a rendrakásban, szerintem hamarosan nem lehet majd bejutni a szobába a dobozoktól. Minden a helyén lesz, csak én nem férek be közéjük :-D

A gyöngyfűzés is belopakodott a listára, ez a gyűrű már a maradék gyöngyökből készült a sok háromszög medál után.




6 megjegyzés:

  1. És hol a doboz ? :)))
    Nagyon szép lett a kosárkafonásod! A csajos kép meg tök jó!

    VálaszTörlés
  2. Hohó lemaradt :-) De most pótoltam.

    VálaszTörlés
  3. köszi, és örülök, mert nagyon szép a sissis dobozod. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon-nagyon tetszenek a munkáid:) Szuper aranyos a zsiráf-zebra páros!!!
    A szürke len-effekt anyagon szuper lett a csajos hínmzés!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen Judd! Azért te is nagyban segítettél a csajos hímzés elkészültében ;-)!

    VálaszTörlés