2011. február 24., csütörtök

Bodza maci készítési tutorial 2.0




Ez itt a következő lecke bevezető képe. Bodza pocakjának elkészítése következik. A szabásmintán 4 darabot találunk a testből. Két rész az eleje, két rész a háta. Az elején láthatóak a jelölések a láb és a kéz illesztési pontjaival. A hátrészen található a nyilak azt a nyílást jelölik amelyen kifordítjuk majd a varrás után, illetve amelyen keresztül rögzítjük majd a végtagokat és tömjük ki a testet.

Ezen a képen látszik hogy én nem rajzolom körbe a testrészeket, hanem gombostűkkel rögzítem és kivágom a minta mellett. De természetesen könnyebb ha illanó filccel körberajzoljuk és utána már csak az ívekre kell figyelni a szabás során.


Miután kiszabtuk a testrészeket a szélén maradhatnak kósza szálak amelyek átvágásra kerültek. Ez nem baj, le kell húzgálni a széléről az ilyen szálakat és kicsit meg is kell húzgálni hogy minden ki szabaduljon amit már nem tart a bunda anyaga. A varrás úgyis több millimétert igénybe vesz és nem látszik majd ha egy-két helyen a szőrszálak elengedik az anyagot. Ekkor fogunk rádöbbenni hogy szőnyegen ezt a műveletet nem érdemes elkövetni mert mindenhol mackó szőrök fognak szállni :-)



A négy darabja a pocaknak előttünk fekszik tehát "leszőrözve". A hátrészeket egymással szembe fordítjuk ahogyan képen is látszik hogy a nyíláshoz rajzolt nyilak egymással szembe feküdjenek. Az elejét úgy fordítjuk hogy a kéz és a láb illesztési pontok kívülre essenek és ne középre a varrásra. Ha megtaláltuk a helyes irányt akkor a színével (szőrös felével) egymásra fektetjük a 2-2 pocak részt és összevarrjuk a szembe lévő oldalakat. A hátánál kihagyjuk a nyílás részt, tehát két részletben varrjuk össze a megfelelő oldalt.


Ezen a képen látszik hogy a gombostűvel vagy akár a jelölő filccel előre megjelöljük hogy hol hagyjuk a hátán a nyílást.


Amikor külön-külön összevarrtuk az elejét és a hátát egymásra fektetjük a két részt. Itt már mindegy hogy melyik a teteje és az alja, hiszen a szőrszálak iránya a színén már segíteni fog hogy hogyan is illesszük össze a pocakot. Körbe gombostűzzük és körbe összevarrjuk teljesen. Itt már erősen hallhatjuk a maci pocakjának korgását, de bizony még messze van az idő hogy mézzel tömhessük meg :-)


Ha körbe varrtuk akkor már készen is vagyunk, a hátán nyitva hagyott nyíláson keresztül kifordítjuk és örömmel tapasztalhatjuk hogy bizony egy szép dundi pocakot kaptunk :-)

A következő leckében a maci lábait fogjuk elkészíteni. A fenti képek természetesen feltettem az előző részhez csatolt képtárba folytatólagosan nagyobb méretben is.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ez a tutorial :-)
    Kedvet kaptam én is mackót gyártani :-)

    VálaszTörlés
  2. Tündérke de örülök neked! Igen-igen örömmel látnám milyen szép medvék készülnek ;-)

    VálaszTörlés