2010. március 2., kedd

Szétszórt nyuszi


A tegnapi blogom összhatását nem akartam elrontani a komódom képével. A múlt héten vettük lapra szereltem a Jyskben és az árához mérten volt szerelhető - vagyis nehezen :-) Szükség volt már rá, mert a sok anyag és hozzávalók szanaszét hevertek a szobában. Most lényegesen rendezettebb lett a szoba képe, már magamhoz mérten.
Ugye mondanom sem kell a bepakolás után kiderült hogy még kevés is lett a fiók :-) Külön helyet kaptak a kötő fonalak, külön vannak a már megvett hímzéses készletek, és több fiókban vannak a varrási anyagok, szalagok és még egy fiók jutott az anyag maradékoknak is. A tetejére feltettem a prototípusokat, kettő kivételével én alkottam őket. Így aztán felszabadult a hely a varrógép mellett, nagyobb anyagokat is tudok "pörgetni" varrás közben.
A szétszórtságomon a komód nem segített, igaz vannak megoldandó kérdések az utóbbi napokban. A kocsim nem működik, de most már el sem indul. Autómentő kell hozzá és a szerviz sem meggyőző a megoldást illetően. Annyira azért nem öreg a kocsim hogy ez törvényszerű lenne, szomorú is vagyok miatta.
Tegnap még egy hivatalos levél miatt is izgultam, tehát meg volt az alap hangulat az esti történésekhez.
Mivel nincs kocsim ezért HÉV-el indultam az esti színházi előadásra. Bérletem van a barátnőimmel, tegnap a Tháliában a Doktor Úr darabot néztük meg. Mindenkinek ajánlom, nagyon jó bohózat volt operettesítve kicsit. De a haza út közel sem egyszerű. A színháznak este 22 óra körül van vége a belvárosban. A HÉV viszont az Örsről 22:27 és 23:50 időpontokban indul, s bizony a kettő között nem kevés idő van. Nem bíztam benne hogy a 22:27-est elérem, hívtunk taxit amelynek mondtam hogy gyorsan szeretnék repülni :-) Nagyon ügyes taxist fogtunk ki, nem száguldott mégis odaértem időre. Igen ám de én izgultam és a mobilomat az ölembe tettem hogy nézzem folyton a pontos időt. Amikor kiugrottam a taxiból kiesett az útra, amely valamilyen Murphy törvény szerint pont a kanális rácsára került. A telefon eleje és a leesett hátoldala rajta hevert a rácson. Felkaptam és becsuktam a taxi ajtaját. Amikor tovább léptem jöttem rá hogy az aksija viszont valamilyen cseles módon beleeshetett a csatornába :-( Hát ez vagyok én, bár visszamentem de nem találtam meg az aksit. Ezért aztán ma délelőtt nem volt telefonom, és igen drágán szereztem vissza a működőképességét.
Ez is érdekes, ugyanis a telefon Samsung és nincs még másfél éves. Alig kaptunk hozzá akkumulátort, a telefon szolgáltatónál ahol vettük pl. egyáltalán nem. Én azt gondolom hogy ha tényleg eldobhatóra tervezik a telefonokat, akkor az árában is ennek kellene érvényesülnie, s akkor bele tudnék nyugodni teljes szívvel hogy nincs hozzá alkatrész, kellék csak a megvásárláskor.
De végül lett aksi, és most takarékoskodhatok a kocsi mentésére és javítási díjára. Ez üzenet az adóhatóságnak is ha esetleg később kapnának pénzt és olvasnának engem ;-)

2 megjegyzés: